Nemzetközi pályázatok
SZÉN-DIOXID SEMLEGES RÉGIÓK 2050-RE
2018. március 1-jével indult a C-Track 50 c. projekt a LENERG Energiaügynökség Nonprofit Kft. részvételével, összesen 13 partnerrel.
NEMZETKÖZI PROJEKT: COALESCCE
A LENERG Energiaügynökség Nonprofit Kft. 2017. január 1-jétől partnerként részt vesz az INTERREG Europe Program keretében támogatást nyert COALESCCE (Community Owned And Local Energy tackling Security, Climate Change and Employment) c. projektben.
Hazai pályázatok
ÖNKORMÁNYZATOK FIGYELEM – MEGJELENT AZ „ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK” PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Fejlessze települését uniós támogatással!
GYAKORNOKI PROGRAM A LENERG ENERGIAÜGYNÖKSÉGNÉL
Pályázatot nyújtottunk be gyakornoki programra, melyet a Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatósága, 4 665 770 Ft. összegű támogatásra érdemesnek ítélt.
Lezárt pályázatok
MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA
A Lenerg Energiaügynökség Nonprofit Kft. 2018. decemberében támogatási kérelmet nyújtott be a GINOP-6.1.6 konstrukcióban meghirdetett MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA című pályázatra. 2019 júliusában a Közreműködő szervezet 6.499.995 Ft támogatásra érdemesnek ítélt meg.
DRISET
Az “Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése - képzés és mentorálás az Észak-alföldi régióban” GINOP 5.1.9.-17-2017-00004 kódszámú projekt keretében támogatott képzés